van egy táj - na, nem a mesében,
hol a zöldellő dombok a völgybe lefutnak,
mit nem felejt a szem, szív sem töröl,
ha őszi szelek téged messzire fújnak,
- tavasz fecskéi visszahoznak.
ott lakik a csángó,
ott lakik a zene,
ott lakik a szépség,
- elég volna fele,
ott lakik a nehézség,
ott lakik a nagy víz,
köményes a zamat,
pityókás az íz.
árad itt a lélek, kinek füle: hallja,
messziről jött gyűjtő a dallamokat falja.
tanoncként ideér, nem tudja előre,
sok pünkösd megjárja, mester lesz belőle.
(emberré avat a tekintet,
holttá a vonó,
rét látványa szélessé tesz,
időtlenné a folyó.)
mit megélt, kék vonaton a nagyvárosba viszi,
táncházaknak, színházaknak porába teszi.
szerteszét szórja, szívekbe, fülekbe,
nem is volt semmije - dúdolgatja nevetve.
helyiek mondják:
hídnak erős talpa legyen - különben az milyen?
városban mondják:
kultúrának erős pillér kell - na, a szigony ilyen.
(Tóth Viktor, 2010)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése